2012. szeptember 29., szombat


13. fejezet ~ Hawaii.


- Siessetek emberek. Mindenki bepakolt mindent? – hallottam Louis hangját.
- Igen!! – kiáltott mindenki egyszerre.
- Akkor hívok taxit. – mondta Lou és már pötyögni is kezdett a telóján.

Hát igen. Ez az a nap, amikor elindulunk Hawaiira. Nagyon izgulok. Még sosem ültem repülőn. Na meg az a sok baleset….Kiráz tőlük a hideg.
Mikor megérkeztek a taxik(kettőt hívott Loui, hogy mindenki és a csomagok is elférjenek), sietve beszálltunk. Az az csak próbáltunk volna. Ugyan is mindenki őrült ember módjára üvöltözött, kiabált. Nem tudtuk eldönteni ki hova szálljon be. Végül én, Harry, Zayn és Mary ültünk egy kocsiba, a többiek meg a másikba.
- Lépjen a gázra! – nevetett Harold, majd egy puszit nyomott arcomra. - Még ma el szeretnénk jutni Hawaiira.

9 : 30 – kor indult a repülő. Szerencsére időben odaértünk. Elfoglaltuk helyünket és vártuk, hogy elinduljunk.
Nemsokára felszállt a gép. Most már nincs vissza út.
Reggel korán keltem, fáradt voltam, ezért lecsuktam szemeimet és elbóbiskoltam.

- Sara ébredj, mindjárt ott vagyunk. – hallottam Harry hangját.
Mikor felnéztem láttam, hogy már mindenki pakolódik, öltözködik.
- Jaj, így elrepült az idő. – csodálkoztam.
- Látod. –mosolygott rám Niall.
- Jó volt ez a kis alvás. – ásítottam.
- Kár, hogy emiatt nem láttad, milyen örömmel vette elő és harapott bele Louis a tartalék répájába. – nevetett Liam.
- Az vicces lehetett. – mosolyogtam én is.
- Kérem foglalják el helyüket és kapcsolják be öveiket. Megkezdjük a leszállást. – szólalt meg a rádióból a pilóta hangja.
Mindenki úgy cselekedett, ahogyan mondták. Nemsokára landoltunk és megállt a gép.
- Köszöntünk mindenkit Honoluluban. – hallatszott ismét a pilóta hangja.
Felálltunk és elkezdtünk az ajtó felé menni.

Hawaii. Csodálatos egy hely. Az emberek amikor csak lehet, az azúrkék tenger hullámai közt hancúroznak, és kihasználják a meseszép tengerpart adta összes örömöt. Mi is ezt fogjuk csinálni.
A repülőtér előtt vártunk már egy jó ideje, de csak nem jöttek a hülye taxik.
- Ennyi idő alatt már rég ott lettünk volna a szállodánál gyalog is. – bosszankodott Zayn.
- Már éhes vagyok. – mondta Niall.
- Majd, ha odaértünk kapsz valamit. Oké? – kérdezte nevetve Mary. – Egyébként is, 10 perce ettél meg egy egész zsemlét.
- Pff. Na és? – dobta be a durcit az ír fiú.
- Embereek! – kiáltott egyszer csak fel Loui. – Ott jön a taxi.
Mindenki egyszerre felkapta a fejét. Végre!! – gondoltuk.

Mikor megérkeztünk a hotelhoz elállt a lélegzetem. A Hilton Waikiki Hotel lesz egy darabig az otthonunk.
- Micsoda hely! – ámultam el.
- Örülök, hogy tetszik. – mondta Harry és egy csókot nyomott ajkaimra. – Akkor menjünk beljebb.
Belülről még csodálatosabb volt. El sem hittem, hogy ott vagyok.

* Zayn szemszöge *

Tényleg jól választottunk a fiúkkal. Ez egy igazán baró hely. És amint látom, Saranak is nagyon tetszik.
Mindenki elment a szobájába pakolni, én is így tettem. Amikor benyitottam Mary éppen letörölt egy könnycseppet az arcáról.
- Mary! Mi történt? – szaladtam oda hozzá.
- Semmi. Semmi. – láttam, hogy valami nyomasztja őt, de még sem mondja el.
- De tudom, hogy van valami.
- Tényleg jól vagyok.
- Hát…te tudod. – adtam fel. – De sose felejtsd el, hogy : szeretlek.
- Igen? IGEN? – kérdezte Mary magából kikelve. – Akkor mér van az, hogy Harry már rég megkérte Sarat, hogy költözzön hozzá. Még egy rohadt drága kiruccanást is tervezett neki. Te meg….! Meg sem kérdezted tőlem, hogy nem akarok-e együtt lakni veled. Semmi.
- Mary?! – a döbbenettől alig bírtam megszólalni.
- NA MI AZ?? – kérdezte tőlem szinte már ordítva. Már nem sírt, csak mérges volt.
- Én…
- Hagyj egy kicsit most magamra, jó?? – azzal fogta magát és kiment a szobánkból.

Nem értettem mi akart ez lenni. Még sosem láttam ilyennek Maryt.

* Sara szemszöge *

Este Harryvel kiültünk az erkélyre és néztük a naplementét.
- Úgy örülök, hogy itt lehetek….veled, veletek. – mondtam mosolyogva.
- Én pedig annak, hogy te boldog vagy. – válaszolt.
- Sosem hittem volna, hogy egyszer itt leszek. Pedig szerettem volna eljönni.
- Látod. Én mindent tudok, hogy mi kell neked. – nevetett.
- Várjunk csak! – kiáltottam fel. – Te beszéltél anyuval, ugye??
- Bevallom, igen. Most lebuktam. – nevetett még jobban.
- Te kis csaló. – mosolyogtam huncutul.
Egy darabig csendben ültünk ott és csak néztük, hogyan száll egyre lejjebb a nap. Fejem az ő vállán nyugodott. Hirtelen megszólalt Harry.
- Sara! – nézett mélyen szemeimbe. - Szeretném, hogy tudd én nagyon szeretlek téged. Sosem akarnálak téged elveszíteni. Örökké szeretni foglak.
- Az jó, mert én is. – mosolyodtam el.
Ekkor Harry magához húzott. Szorosan átölelt és megcsókolt.

* Zayn szemszöge *

Már régen sötét volt, de én még nem feküdtem le. Igaz fáradt voltam, de mégsem húzott magához az ágy. Sőt! Mintha inkább taszított volna. Nem tudtam, mit tegyek. Mármint Maryvel kapcsolatban. Nem értem, miért akar annyira odaköltözni hozzám. Szerintem ez egy kicsit korai lenne.
Ezek a gondolatok jártak a fejemben, mígnem valaki mellém nem  ült és megszólított.
- Zayn! Nem zavarok. – Mary volt az.
- Persze, hogy nem. Te soha. – mosolyogtam rá.
- Figyelj! Szeretnék bocsánatot kérni ezért a kirohanásomért. Nem tudom mi ütött belém. Ugye nem haragszol rám?
- Én eddig sem haragudtam rád Mary. – néztem bele gyönyörű barna szemeibe.
- Jaj, de én úgy szégyellem magamat.
- De nem kell. Megértem az érzéseidet.
- Tudod azt hittem, hogy ha nem költözünk össze, akkor kicsit jobban eltávolodunk egymástól. És én ezt nem akarom.
- Én sem, de nem is fog megtörténni. Ha gondolod ezután szervezhetünk több közös programot. Oké??
- Rendben. – mosolygott végre ő is.
- Szeretlek. Ezt tudnod kell. – hajoltam felé és egy csókot leheltem ajkaira.
- Én is téged. És tudom.
Végre minden vissza került a régi kerékvágásba. Pár percig csendben néztük egymást.
- Mary? Nem vagy álmos? – kérdeztem tőle, mert én is kezdtem érezni, hogy jó lenne már eltenni magunkat holnapra.
- De. Mindjárt indulhatunk akkor a szobánkhoz, csak előbb még el kell intéznem valamit.
Tudtam, hogy valamit akar, csak azt nem, hogy mit. Gyorsan el is szaladt, de 2 percen belül már vissza is jött.
- Mehetünk. – karolt belém mosolyogva.

Mikor levetettem magamat az ágyra valami bökősre feküdtem rá.
- Ááá! – kiáltottam fel, majd próbáltam valahogy megsimogatni fájós hátamat.
Felkeltem, hogy megnézzem mi az ami így „elbánt” velem. Nagyon meglepődtem, mikor egy borítékot találtam az ágyamon. Kezembe vettem és alaposan szemügyre vettem. Nekem volt címezve, ezért felbontottam. Benne egy lánc volt, melyen egy kulcsot ábrázoló medál függött. A nyaklánc mellett még egy kis cetli is volt, amin ez állt : Szerelmemnek

8 megjegyzés:

  1. ÁÁÁÁÁÁÁ IMÁDOM KÖVIIIIT GYORSAAAAAAAN.!<3 ja és Hawaii jó hely. Teee sexy állat.:DDDD<3

    VálaszTörlés
  2. Gyorsan a kövi!!!!!!! <3

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó ^_^ gyorsan kövit! :))) <3

    VálaszTörlés
  4. A megfelelő egzotikus helyszín után már csak egy nagy kalamajka hiányzik... :) LESZ???

    VálaszTörlés
  5. majd lesz és köszönöm minenkinek :D <3 SEXY ÁLLAT :DD

    VálaszTörlés
  6. Wuhiii annyira jó.^^ most kezdtem el olvasni a blogod és ahw.*-* köviiit.!:)))

    VálaszTörlés
  7. örülök, hogy ennyire tetszik a blogom. :) ezek a hozzászólások még jobban inspirálnak a folytatásra. ;) nagyon köszönöm mindenkinek :)) <3

    VálaszTörlés