Sara's love story *-*

9. fejezet ~ Ez most komoly?

Irtó klassz volt a tegnap este. A buli sokáig tartott, éjjel 3 órakor indultunk haza. Mikor végre otthon voltunk, mindenki azonnal belevetődött puha ágyába és nyomban elaludt.

Délután fél 2 körül ébredtem meg. Ezután egy darabig még feküdtem és a plafont bámultam. Majd kikászálódtam ágyamból és a szekrényem felé vettem az irányt. Magamra rántottam egy csíkos pólót meg egy rövidebb cicanacit és lebaktattam a konyhába.

- Jó napot kicsim! – fordult felém anyu, mikor leértem a lépcsőn.

- Jó reggelt! – köszöntöttem egy bágyadt mosollyal.

- Reggelt?? Ez most vicc?! Hiszen lassan 14 óra lesz. – nevette el magát.

- Jól van na, de olyan soká aludtam el miután megjöttünk és oltári fáradt vagyok. 

- Akkor egyél valamit és dőlj vissza pihenni.

- Ez egy remek ötlet.

Ettem pár kanál levest, meg rántott húst rizzsel, majd siettem is vissza, hogy minél hamarabb elfekhessek.

Mikor végre bebújhattam takaróm alá és lehunyhattam szememet abban a pillanatban megcsörrent a telefonom.

- Halló! – szóltam bele nyúzottan.

- Szia Drágám! Felébresztettelek? – hallottam Harry édes hangját.

- Nem! Csak éppen most akartam visszaaludni. Na de mondd csak, miért hívtál?

- Szeretném megkérdezni, hogy át tudsz-e jönni ma úgy 5-6 óra között?

- Persze. Miért?

- Csak szeretnék kérdezni valamit. De ez nem telefontéma.

- Rendben. Akkor úgy fél 6 körül érkezek.

- Már várlak. – azzal letette a telót.

Úr Isten! Késésben vagyok!

Fél hat után két perccel léptem ki házunk kapuján. Bringára pattantam, hogy minél előbb odaérjek.

- Ne haragudj, hogy késtem! – mondtam Harrynek, mikor beléptem a bejárati ajtón.

- Rád nem lehet haragudni! – válaszolt egy édes mosollyal az arcán, majd egy csókot lehelt ajkaimra.

A nappaliba érve az a látvány fogadott, hogy Louis éppen kardcsatát vív saját magával és a répa a kard, Liam és Zayn vicces videókat les és a földön fetrengenek a röhögéstől, Niall meg…hát gondolhatjátok mit csinált! Megint tömte a fejét. Azonban amikor megláttak, egyszerre abbahagyták azt, amit éppen csináltak.

- Szia Sara! – köszöntött egy széles mosollyal Li.

- Hali skacok! - kacsintottam feléjük.

- Szióka! – köszöntek a többiek is.

Ezután mindenki csak Hazzát és engem nézett. Nem tudtam miért!

- Mi ez a néma csönd?? – kérdeztem.

- Harry! Nyögd már ki! – nevetett Loui.

- Mit kell elmondani? – érdeklődtem tovább.

- Szóval Sara… - fogta meg a kezemet szerelmem. – Arra gondoltam, hogy ha nem bánod – és anyukád is megengedi – akkor esetleg…ideköltözhetnél hozzánk.

A meglepettségtől alig bírtam megszólalni.

- Sara! Sara! Jól vagy? – hallottam Harry hangját.

- I-igen! – meg kellett kapaszkodnom valamiben. A legközelebb álló szilárd test egy szék volt. Jó erősen meg is szorítottam. – Ezt…ezt most komolyan gondolod?

- Persze! –mosolygott rám és mélyen szemembe nézett.

- Hát a válaszom egyértelműen…igen. – nevettem.

Harry majd’ kiugrott a bőréből. Felkapott, megpörgetett a levegőben és hosszan megcsókolt. Miután eleresztett magamhoz szorítottam.

- Már csak anyával kell megbeszélni. – szólaltam meg kis idő múlva egy kicsit komoran.

Érezte, hogy ezzel a komolyabb hangnemmel arra akarok célozni, hogy mi lesz, ha nem engedi meg.

- Ne aggódj! – emelte fel fejemet az államnál fogva. – Ha neked nem engedne, akkor majd én megpróbálok rá hatni. Rendben?

- Imádlak! – nevettem, majd egy puszit nyomtam ajkaira.

- Ezt akkor vehetem egy igennek? – kérdezte, mire én csak bólintottam. – Remek! Az lenne a legjobb, ha hazakísérnélek és ott meg is beszélnénk anyukáddal.

- Oké. – mosolyodtam el.

Mikor beléptem az ajtón a szívem hevesebben kezdett dobogni. Harry ott lépdelt mögöttem csuklyával és napszemüveggel a fején. A nappaliba érve láttam, hogy anyu egy szappanoperát néz.

- Hahó anya! Heather itthon van? – kérdeztem.

- Szia! Nincs itthon. Egy buliban van. – válaszolt, majd felhúzta a szemöldökét. – Hogy-hogy ilyen korán hazajöttél? Csak összevesztetek Harryvel?

- Jaj neem! Épp ez az! Ő is itt van. – erre betoltam az ajtón.

Anyu meg felugrott a kanapéról, leporolta egy kicsit ruháját, majd elindult felénk.

- Szervusz fiam. Molly vagyok. Örülök, hogy megismertelek. – köszöntötte barátomat egy széles mosollyal, majd egy puszit nyomott arcára.

- Jó estét! – viszonozta anyám kedves mosolyát. – Harry Styles vagyok. Én is örvendek.

- Gyertek beljebb! – szólalt meg ismét anya. – Foglaljatok helyet a kanapén vagy a fotelben.

Ezután kisietett a konyhába.

- Nagyon aranyos az anyukád. – vigyorgott Hazza.

Csak mosolyogtam.

Édes jó anyám 3 teli tálcával tért vissza, melyeken sütemények sorakoztak.

- Anyu?! Honnan van ennyi sütink?? – kérdeztem röhögve.

- Csak unatkoztam és megéheztem egy kis sütire. – nevetett. – De szerencse, hogy csináltam valamit, mert különben nem lenne most mivel megkínálni titeket.

Megkóstoltuk a süteményt. Mondhatom igen-igen finom volt. Beszélgettünk még egy darabig.  De azután már rátértem a tárgyra.

- Anyu, lenne itt valami, amiről beszélnünk kéne. .kezdtem bele mondandómba.

- Hallgatlak.

- Szóval…az a helyzet, hogy szeretnénk összeköltözni Harryvel! Mármint én oda költöznék hozzájuk.

Amikor drága anyucim meghallotta ezt a mondatot, majdnem elkezdett fuldokolni.

- Tessék? – kérdezett vissza. – Ez most komoly?

- Igen. – kicsit feszült lett a hangulat.

- Nem gondoljátok, hogy egy kicsit korai még! – mondta egy ici-picit ingerülten.

- Háát…nem… - hebegtem-habogtam.

- Mrs. Prewitt! – vette át a szót Harry. – Én nagyon szeretem a lányát. Mindennél jobban. És szeretném, ha minden időmet vele tölthetném. Vele ébredhetnék, vele kelhetnék. Kérem, had költözzön hozzám Sara.

- Harry…látom rajtad, hogy tényleg nagyon szereted őt. Ezért hát nyugodtan költözzetek össze.

- Ez most komoly?! – kiáltottam. Anyu meg csak biccentett egy széles mosoly kíséretében. – Juuj, te vagy a világ legjobb anyukája.

Odamentem hozzá és magamhoz szorítottam, majd egy óriási puszikát nyomtam arcára. Ő meg csak kacagott. Utána Harryhez rohantam. Szorosan hozzábújtam. Egy kis csókot is kaptam tőle.

Harold későn mennt haza. Megbeszéltük, hogy holnap korán ide jön, hogy segítsen pakolni és cipekedni.

Izgatottan feküdtem le és vártam, hogy minél előbb holnap legyen.